A babajátékok fontosak a normális fejlődéshez

A játékok történelme igen régen kezdődött. Embereket, állatokat, a felnőttek által használt tárgyakat kicsinyített változatban elkészítették és a gyerekek azzal játszottak. A játék fontos, mivel rajtuk keresztül fedezik fel a körülöttük lévő világot és fejlesztik a velük született képességeiket is. A babajátékok erősítik a csemeték nemi identitásának megismerését.

Segítségükkel fejlődik a képzelőerejük, megtanulják kezelni az emberi kapcsolatokat, vagyis olyan dolgokat ismernek meg a használatukkal, amire majd felnőttként szükségük lesz. Manapság már mindenféle babajátékok és hozzájuk különböző kiegészítők kaphatóak, ezekből sok képes már valamilyen hangot kiadni, mozogni, köszönhetően a technikának.

A kiválasztásakor vegyük figyelembe a gyermek korát, a játék anyagát, a minőségét, hogy a hasznukra is váljon, tehát segítse a kicsi fejlődését valamiben. Babajátékok már 3 hónapos kortól is ajánlhatóak, persze elsőre csak puha anyagból adjunk a kicsi kezébe, aztán a kor előrehaladásával kaphat majd másikat.