Mitől változhatnak a költöztetés árak?

Az élet sokszor úgy hozza, hogy nagyobb lakásra kell cserélni a már meglévőt. Nagyon sokan kíváncsiak a költöztetés árak iránt, hiszen rengetegen szeretnék igénybe venni ezt a szolgáltatást. Általában a hónap végén vagy annak elején a leginkább elterjedt, hiszen teljes hónapot fizet mindenki, ami az albérlet kifizetését illeti.

Érdemes tehát időben lefoglalni a költöztetőket, hiszen egyes dátumokon már nem áll módjukban segíteni. A költöztetés árak nagyon sok tényezőtől függnek. Leginkább attól persze, hogy honnan szeretne költözni és hová, valamint mekkora mennyiségű holmiról lenne szó. Nagyban számít, hogy vannak-e bútorok, és ha igen, mekkora azoknak a súlyuk.

Szükség van-e rakodó emberre, esetleg többre is? A nagyobb lakásokhoz, netán házakhoz természetesen nagyobb, egészen pontosan 7,5 tonnás teherautó szükséges. A költöztetés árak függvényében nyilván ez többe kerül, mint a 3,5 tonnás. Az utóbbit leginkább 50-60 négyzetméteres lakásokig szokták igénybe venni. A teherautó vezetéséről pedig sofőr gondoskodik!