Az elektromos hálózat és az ahhoz való megfelelő kapcsolódás a legtöbb esetben szakértői hozzáértést igényel, de a minimális tudással és felkészültséggel rendelkezők megpróbálkozhatnak az otthoni szereléssel is, természetesen a biztonsági előírások precíz betartása mellett. Ehhez azonban szükség lehet külön erre a célra gyártott alkatrészekre, amelyeket a jól felszerelt villanyszerelési boltok polcairól könnyedén be lehet szerezni.
Ebben a tematikában is az érdeklődők rendelkezésére állnak ugyan a webshopok, viszont a munkavégzés veszélyes volta miatt, érdemesebb ellátogatni a villanyszerelési boltok valamelyikébe, már csak azért is, mert itt a helyszínen kapható tájékoztatás is a szerelés pontos menetével kapcsolatban. A villanyszerelési boltok alkalmazottjai akkor is tudnak útbaigazítást adni, amikor a vásárló nem biztos benne, hogy melyik típust vegye meg. Nem mindegy ugyanis, hogy prémium termék kerül beépítésre vagy pedig valamelyik, esetleg kevesebbe kerülő, de tűzveszélyes modell. Az olcsóbb darabok általában sokkal kevesebb ideig maradnak funkcionálisak és gyorsan aktuális lesz ismét a cseréjük. A fővárosban, de az ország többi területén is egyre több ilyen jellegű hely nyílik.
Igaz, hogy így is több időt igényel a villanyszerelési boltokba való személyes ellátogatás, mint néhány kattintás a neten, azonban a fent említett szempontok következtében, minden esetben érdemes. Ilyen módon minden alkalommal garantáltan a kompatibilis és minőségi kapcsoló, aljzat, kábel és hosszabbító kerül a vevő kosarába. Ezen árucikkek mellett, a villanyszerelési boltok forgalmazzák a munka során szükséges szerszámokat és védőfelszereléseket is.